Üzemen kívül...

2013.10.27. 19:45 :: Piranha.

Szólj hozzá!

Porból a felhők fölé...

2013.05.11. 12:28 :: Piranha.

Van az az érzés, amikor az ember tudja jól, hogy egy adott történést nem ő tart kézben , csak sodródik az árral és megpróbál a folyamat közben valamit kitalálni, azzal egy hangyányit javítani az esélyein, és vagy bejön, vagy nem.

Így volt ez nemrég, amikor a frissen váltott éves területi engedélyemet szerettem volna felavatni egy pontyos hétvégén. Persze, amennyire tudtam felkészültem a horgászatra, de az első dobások után éreztem, hogy ez nem az én napom. Tévedni sem tudtam volna nagyobbat!

DSCF3218 Hajnal a tavon

Idén eddig méltatlanul hanyagoltam az etetőanyagos horgászatokat, de ezen a vízen nem mertem a tömény halas expander pelleteket használni. Így most csakis adalékként került a pellet az etetőanyagban, de így is csak mutatóba.

Szólj hozzá!

Halászlé gyufatésztával

2013.04.06. 13:11 :: Piranha.

Nem tartom magam nagy szakácsnak, de van pár étel aminek elkészítését szívesen vállalom magamra. Ilyen a halászlé is. Ebben a receptben nem a saját halászlé receptemet osztom meg, hanem egy olyat, ami azt messze túlszárnyalja, mint állagban, mind ízben. Nincs semmi mesterséges por, ízfokozó, állagjavító, vagy tartósítószer benne. Szín tisztán csakis a régmúlt idők halászai által a halásztanyában főzött egyszerű,de tartalmas és vastag hallé. Nem kell sok hozzávaló, se titkos rafinéria, ha akad egy bogrács és a szükséges hozzávalók, akármikor megfőzhető.
DSCF2750.JPG

Szólj hozzá!

Pellet vagy Etetőanyag? -Első próba- Tél

2013.04.05. 19:51 :: Piranha.

Pellet vagy etetőanyag? Elsőre könnyűnek tűnik válaszolni. Gyakorlott horgászok egyből rávágják a saját meggyőződésük által legjobbnak véltet. De mit vegyen le a boltok roskadozásig megtöltött polcairól az egyszerű, kíváncsi és kísérletező kedvű horgász, ha nem akar hal nélkül maradni a próbái alatt sem? Erre a kérdésre próbálok választ adni időről időre, hátha ezzel némi támpontot tudok adni másoknak is. Megpróbálok egyforma feltételeket kialakítani mindkét módszernek, és a horgászat végén összegzem a tapasztalatokat. A próbákat befolyásoló tényezőket minimálisra kell redukáljam, így előre bocsájtom, hogy több horgászat helyszíne azonos lesz, mivel ott már tudom, hol keressem a halakat, és így még előbb kapok korrekt választ a kérdésre. Ha felkeltette érdeklődésed a fenn leírtak, kérlek időnként nézz vissza.
bord1

Szólj hozzá!

Első pergetett harcsám - Vak tyúk is talál szemet!

2013.01.09. 18:34 :: Piranha.

Először is Boldog Új Évet! És ezt az évet egy magyarázattal kezdeném. Sajnos mostanában keveset tudtam horgászni és ez által az írásaimnak alapot adó élmények sem jöttek. De szerencsére kezd egyenesbe fordulni az a bizonyos szekerem rúdja, és lassan felül tudok kerekedni az elmúlt esztendő nyűgjein.

DSCF1675

Az igazat megvallva, ezzel az írással még egy kicsit várni akartam, mert a kapkodva megfogalmazott sorok, nem képesek visszaadni azt, amit átélem. De sikerült elkapnom egy frankó influenzát, így igaz, hogy lázasan, de végre van időm lapra- azaz word-dokumentumra vetni gondolataim.

5 komment

Fortuna néha rámkacsint - UL felszerelés bemutató

2012.11.26. 14:36 :: Piranha.

Néha azért nekem is kijut pár morzsányi Fortuna kegyeiből, és rám mosolyog a szerencse. Pár napja ha horgászatra gondolok,
folyton az Ultra Light pergetés lebeg lelki szemeim előtt. Így nagy lelkesedéssel beleástam magam a különböző szakirodalmak, leírások és videók tömkelegébe. Megfogott ezen módszer, mivel rendkívül finom, felszerelést igényel, és így könnyebb azonosúljak vele, hisz az úszózás, a könnyű feederezés és matchezés után mikor megpróbálkoztam a pergetéssel,nem igazán akart ráálni semmim, se a gondolataim, se a mozdulataim, pedig nem egy durung felszereléssel kezdtem.

DSCF3150

Na de ha már a szerencsénél tartottunk, akkor arról is írjak.

3 komment

Banjo a halaknak, etetőanyaggal, Szentségtörés ???

2012.10.04. 19:03 :: Piranha.

Nyugalom, nem kergültem meg, nem nóta és hanszer segítségével próbálom újabban a horogra csalni a halakat, hanem egy olyan eszközt és annak használatát szeretném nektek bemutatni, népszerűsíteni, amitől idegenkednek a horgász ismerőseim, de én már jópár potyka, dévér, és ezüstkarcsi nótáját elhúztam vele.

Bendzsók

Szólj hozzá!

Valami új - pergetés

2012.09.26. 13:51 :: Piranha.

Mindenki érezte már biztos úgy , hogy valami újat szeretne kipróbálni, kicsit mást, a megszokottaktól, valami olyat ami újra ráviszi a megtapsztalás és a az új felfedezés örömére.

Na így voltam én is pergetéssel. Ezidáig nem nagyon érdekelt ez a műfaj, számomra teljesen idegennek tűnt, hogy kis vasdarabokat hajigáljak a vízbe és majd arra kapásom lessz. Rablóhalazással csak az élő halas úszózást ismertem és műveltem, egész jó eredményekkel.

3 komment

Szüreti keszegegezés

2012.09.17. 20:48 :: Piranha.

Az ősz a kedvenc évszakom. Főleg azért is, mert a sok tennivaló, és az egyre több színben játszó táj feledteti velem, hogy milyen pocsék is volt a nyár. Ahogy láttam mások is kedvet kaptak a lógatáshoz. Nem is csoda, hisz elviselhetőbb a napsütés, és kellemes a kintlét. Aki szeptember elején indult horgászni, biztos szép emlékekkel gazdagodott, mind látványban mint eredményben.

Kora ősz a csatornán

 

3 komment

Csatorna horgászat nyárfapihe hullás idején

2012.05.14. 16:29 :: Piranha.

Idén is eljött a Május, vele együtt a ponty tilalom, és sajnos a nyárfa virágzása is. Mivel a finomszerelékes pecáim alkalmával kis gyűrű átmérőlyű botokat használok, és dobóelőkével kombinálom a szerelékeimet, a vízen úszó pihék előszeretettel tapadnak meg a zsinóromon, a kötés csomóinál - nehezítve ezzel is a fárasztást, vagy a bedobást. És mivel tavaj egy ilyen fárasztás alkalmával majdnem sikerült eltörjem egyik feeder botom spiccét, ígyhát megfogadtam, hogy amíg ez a borzalom lepi a vizeket, addig én csak spiccbottal fogom a halakat kergetni.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása